Legújabb bejegyzésünk:

Korábbi cikkeink

Ez a szív diadala volt

A sikerszériánk folytatódott szombat este a szegedi fiatalok ellen. Egy nagyon küzdelmes, végletekig kiélezett mérkőzésen győzött csapatunk, és tartotta itthon a két pontot. Ezzel a

Győzelemmel felérő döntetlen a DEAC ellen

A hosszú utazás sem akadályozta meg csapatunkat abban, hogy szombat este a DEAC otthonában nagyszerű teljesítményt nyújtva pontot raboljanak a bajnokságban jelenleg második helyen álló

Korábbi cikkeink

Megvan az első győzelem idegenben

Kisebb késéssel érkeztünk meg péntek este Mezőkövesdre, ahol a hazai szurkolók által teremtett hangulat ellenére is végig irányítva és uralva a mérkőzést, szép győzelmet arattunk

Csütörtöki bajnoki Mezőkövesden

Hosszú utazást követően, a megszokott hétvégi időpontnál hamarabb, már csütörtökön pályára lépünk a Mezőkövesd otthonában Idegenben már szereztünk pontot, de az első ilyen győzelem még

Újabb győzelem hazai pályán

Kitűzött célunk volt, hogy a DVTK ellen is megőrizzük veretlenségünket hazai pályán szurkolóink előtt, és tovább gyarapítsuk pontjaink számát. Ez a szorosan zárult félidő után

A DVTK ellen is folytatnánk a jó hazai szereplést

Folytatjuk a pontvadászatot az NB I/B bajnokságban. Szombat délután ismét itthon mérettetjük meg magunkat, ezúttal a diósgyőri csapat ellen. Szeretnénk szurkolóinkkal hazai pályán sorozatban harmadszor

Ismerős arcok találkoztak Budaörsön

Az NB I/B bajnoki címére pályázó Budai Farkasok dolgát próbáltuk megnehezíteni szombaton. A pályán sok ismerős arc nézett egymással farkasszemet A hazai csapat színeiben lépett